Egy varjú gyásza

Már 6 éve tart. A történet egy őszi napon kezdődött. Kutyám izgalomtól lihegve a kertbe hívott, jelezve van ott valami, ami nem oda tartozik, vagy talán segíteni kell.
Szimata igaz volt. Köveken kuporgott egy varjú, lógó, törött szárnnyal. Befogtuk, hogy megmentsük a macskáktól. Sebe sajnos már nagyon elfertőződött. Az állatorvos semmi jóval nem bíztatott. A házi ápolás nem segített és nem is evett.
Bízva a csodában - és legalább ne legyen egyedül - elvittük a városon túli, őszi letarolt kukoricatáblára. Ott felugrott egy szárhalmaz tetejére és figyelt körbe-körbe. Mi hiába kémleltük az eget, sehol egyetlen madár sem! Eljöttünk, ő nézett utánunk és hallottuk a hangját távolról is, hogy kár-kár-kár.
Hazaérve a házak felett még egyszer elnéztünk abba az irányba, ahol hagytuk.
Talán hihetetlen, de igaz! Egy kisebb felhőnyi varjú keringett felette. Micsoda szuper természetes rádió adó-vevővel rendelkezett varjunk, hogy segélykérő hívására perceken belül, - ki tudja honnan - de ott termettek társai.
A történet itt véget is érhetne. De nem! Az igazán elgondolkodtató események csak ezután következnek. A kerten túl, a szomszédos házak TV antennáin a következő hetekben naponta két-három alkalommal ott ült 7-8 feketedolmányos, kettesével! De egy mindig külön, egyedül! Néztek abba az irányba, ahol társukat utoljára látták. Néha el-elrepültek a hely fölött. Gyászoltak. Megdöbbentő az, hogy már 6 éve tart, és a fészekrakás - családalapítás idején - így tavasszal ott voltak és vannak a TV antennákon. Figyelnek! Egy, a társ most is külön. Egyedül! A többiek elmennek, ő még marad napokig, hetekig. A gyászoló csoport évenként kétszer jön; tavasszal és ősszel.
A párját vesztett társ, gyakran és nagyon szomorúan károg. Nem és nem felejtenek. Mindez mit jelent? Ki tudhatja? Milyen titkokat rejt a viselkedésük? Nem tudom.
Meseszép hűséget, együvé tartozást egy életre? Talán tudnak valami olyat, amit mi emberek nem? Pedig ők csak sokat szidott és néha kellemetlennek tartott kányák.

	E sorok írója Keglovics Gabriella, Nagykanizsáról. A nyugdíjas hölgy kertjében számtalan madár lakik, ismeri, figyeli az életüket, a mindennapi gondjaikat, örömüket-bánatukat, amit most papírra is vetett rövid történetek formájában. A kedves kis írásokból megtudhatjuk, hogy miként "tudósítanak", riasztanak, cseverésznek, szomorkodnak vagy épp gyászolnak a madarak.

Zöldike és a kutyám esete

Egyik téli napon vásárlásból hazaérve kutyám nagyon izgatottan fogadott a kapuban. Tudtam, valami szokatlan történt.
Fut előttem, hív, halkan nyüszít. Valamit mutat a palánk mellett. Én nem látok semmit. Próbáltam megnyugtatni, nincs mit nézni. Talán egér lehetett, ami rég továbbállt. Ott akartam hagyni, de ő nem engedett, utamat állta, további keresésre ösztönzött.
Hát jó - gondoltam - jobban utánanézek, nyugodjon meg, nincs mit keresni. Igaza volt kutyámnak. A sarokban, a téliesített virágcserép között ott verdesett kétségbeesetten egy zöldike. Ennivalót kereshetett és beszorult. Óvatosan megfogtam. Kis szívének hihetetlen gyors dobogását talán csak egy komputer tudta volna számlálni. Súlya pár gramm lehetett. Megmutattam kutyámnak is, örömében izgatottan szagolt feléje. Kivittem az udvarra, kutyám jött velem. Leguggoltam, hogy lássa kutyám is mi fog történni. Szétnyitottam a marokra zárt tenyeremet. Nagyon hangos csicsergéssel a zöldike felrepült. Tett egy félkörszerű kanyart az udvaron. A csoda, a remény, a társhoz való tartozás itt is jelen volt. A bokrokból, az ott várakozó párja villámgyorsan mellécsapódott és nagy örömcsicsergéssel eltűntek a szitáló hóesésben.
A madárka életét megmentő kutyám pedig nagy dicséretet és a szokásosnál is nagyobb jutalomfalatot kapott.
Én pedig sokáig tenyeremben éreztem a reszkető kis testét és csipetnyi karmocskái finom motoszkálását.

Örömteli családi esemény Fecskééknél

Kora reggel arra ébredtünk, hogy nagyon nagy csicsergés hallatszik az eresz alól.
Rohan mindenki, …jaj csak nehogy macskatámadás legyen a fecskék ellen.
Riadalmunk örömmé vált. Seregnyi fecske tolongott a fészek körül. Kikeltek a kisfecskék! Más fecskepárok jöttek ünnepelni! Nagyon izgalmas volt látni, ahogy a fészek előtt elrepültek. Törvényük szerinti sorrendben minden fecske a fészek előtt elrepült, azaz egy-két másodpercre lebegve megállt, majd továbbrepült. A boldog fecskepár egyike a fészekben, a másik a fészek mellett ülve fogadta a gratulációkat. Amikor valamennyien megadták a lebegő tiszteletet - elrepültek.
Hogy honnan tudtak az új család születéséről - nem tudom. De egy dolog biztos: hogy állatot bántani soha, de soha senkinek sem szabad.
Ezzel tulajdonképpen be is zárhatnám az esemény leírását, de nem, mert van mit mondani. Az ő kis hétköznapjaikban is küzdeni kell a mindennapi létért. Egy harmadik, a párját vesztett fecske szintén az eresz alatt lakott. Ő egy szép tavaszi napon a hosszú útról egyedül tért vissza. Részt akart venni a szóban forgó fészek felújításában, de lakói nem engedték. Többször láttam, hogy az etetésben is részt akart venni, mert a csőrében ennivalót hozott. Ott lebegett a bejáratnál, de leszállni sem engedték a kicsik szülei. Ugyanis egyikük mindig otthon maradt, őrnek.
Volt olyan is, hogy elkapták a pár nélkül maradt fecskének a szárnyát és meglógatták! Családi önállóság vagy féltékenység volt? Ők biztosan tudják. Az újszülöttek pedig hamarosan szárnyra kaptak és elrepültek élni a saját életüket.