~~Állatvédők Egyesülete~~

Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítetté!

Én németjuhász keverék kutya vagyok, szeretném életem történetét elmesélni , hátha valaki elolvassa és segít a többi kutyatársamon amíg nem késő!

Amibe a szomszéd Melinda, segít ő szemtanúja volt rövidke életemnek. Bocsánat be sem mutatkoztam Brúnó vagyok. Mindenki mondja, hogy vidéken a kutyáknak jobb! Én is vidéken születtem lassan négy éve lesz. Sokan voltunk testvérek játszottunk, ettünk, aludtunt. Teltek a napok egyre nagyobbak lettünk. Egy idő múlva észrevettük, hogy idegenek járnak a gazdihoz. Mindenki bennünket néz, simogat, becézget. Nekünk nagyon tetszett, büszkén kihúztuk magunkat! Versenyeztünk a testvéreinkkel, hogy mindenki kapjon egy kis simogatást. Párnap után vissza jöttek az idegenek. Mi nagyon megörültünk, hogy megint simogatást, becézést kapunk, de ez most nem így történt. Egyik testvéremet elvitték! Mi hiába vonyítottunk, nem hozták vissza. A gazditól hallottuk nagyon jó helye lesz, mert kisfiú ajándéka lesz. Teltek múltak a napok egyre kevesebben lettünk. Nagyon várta mindenki azt a pillanatot amikor jöttek valamelyikünké. Gondoltuk kisfiú vagy kislány ajándéka leszünk. Az ajándék meg nagyon jó dolog!

Eljött a nap amikor engem is elvittek a gazditól. De értem nem fiatalok jöttek. Idősebb házaspár, mondták milyen jó helyem lesz, mert AJÁNDÉK leszek. Ahol van egy kisfiú. Így lettem hozva a mostani helyemre. Kiderült a nagyiék hoztak ajándékba. Nevet is adtak nekem Brúnó. Megérkezésemkor csak néztem milyen nagy kert lehet szaladgálni, hemperegni a jó fűben! Előkerült a kisfiú is. Nézd milyen szép kiskutya, a mama meg a papa hozta neked! Én mámoros örömömben csetlő-botló lábbakkal oda szaladtam, de a lendület nagyobb volt így nem tudtam megállni és fellöktem a kisfiút. A kisfiú elkezdett sírni nagyon hangosan. Mindenki szaladt oda, hogy mit csináltál Brúnó! Nagyhangon elkezdtek velem beszélgetni, Gondoltam ők ilyen hangosan beszélgetnek, még egyszer oda mentem a kisfiúhoz, de most lassabban. Vigasztalásként adtam neki egy kutyapuszit.

De az új gadik egy nagyot ütöttek a fejemre, mondták NEM SZABAD, MIT CSINÁLTÁL! Én mint kölyök kiskutya nem tudtam,hogy van olyan rossz dolog amit egy kiskutya csinálhat. Teltek- múltak a napok egyre nagyobb lettem, megtanultam, mit szabad csinálni és mit nem. A kisfiú is sokat játszott velem. Nagyon finomakat kaptam mindig tőle. Egyszer a gazdi észre vette, és elkezdte megint amit már sokat hallottam MIT CSINÁLTÁL, TAKAROGY A SZEMEM ELŐL! Gazdiék azt hitték, hogy én vettem el a kisfiú kezéből a kekszet. De ezt én nem tudtam elmondani, hogy történt a dolog. Eljöttek a nagyiék, mért nem csukjátok be a kutyát, olya nagy, hogy fellök mindenkit. Végül meg harap valakit. Én csak füleltem és csodálkoztam, hogy harapnák meg valakit, hogy löknék fel valakit amikor olyan ügyes, okos kutya vagyok! A gazdiék nagy gonddal készítettek valamit. Elő került a kalapács, szögek, hoztak deszkát is. Mondták Brúnó ebből házat csinálunk neked! Nagyon örültem, hogy milyen szép házam lesz. Nagyon büszke voltam. Viszonozni szerettem volna valamivel, ezért elkezdtem a házat mégjobban őrizni. Mondták is a szomszédok milyen jó házőrző lett belőlem! Elkészült a házam, nagyon szép volt, és jó meleg is volt. Ha melegem lesz a tetejére rátudok feküdni, gondoltam. De a ház belett téve abba körbekerített valamibe. Nem akartam bemenni nagyon megvoltam ijedve, de a gazdi addig lökdösött, hogy végül beszaladtam. Csukjuk is be nézzük meg jó lett-e a zár. Mondta a gazdi a kisfiúnak! Akkor még nem tudtam ez volt az utolsó boldog napom amit szabadon töltöttem. Hiába ugattam, hogy belettem csukva, mindig lelettem szidva Brunó hallgass! A közös játékok elmaradtak! Csak a szűk ketrec maradt a nagy kertből a nagy szabadságból. Mindig vártam a nagy zsákot, tudtam abba van az én ennivalóm. A vizet egy nagy vödörbe kaptam, de ha a gazdiék közel jöttek hozzám mindig örömömben fellöktem a vízzel telt vödröt. Mindig körbe lettem szidva, hogy lehetek ilyen, most már onnan nyald föl! Mert nem kapsz megint vizet! Jöttek a nagy melegek, hiába vigyáztam, olyan kicsi volt a ketrec, hogy az a vizes vödör mindig kidőlt. A szomszédok mindig szóltak a gazdinak, mért nem adtok annak a szegény kutyának inni! Mindig az volt a felelt KAPOTT MÁR CSAK MINDIG KILÖKI! Egyre hidegebbek lettek. A házam jó meleg volt! Nem fáztam! Csak közbe a gazdiék is elkezdtek fázni! A ház jó melegéből nézték a hóesést. Én is néztem, csak lassan a házban nagyon hideg lett! A tányéromba beleesett hót nyaltam össze. De később már a házam körül is elkezdtem a fagyos havat nyalogatni. A nagy zsákok is lassan elmaradtak! A szomszédok sokat adtak a gazdinak , egy kis ételmaradékot, kenyeret. Mindig mondták szegény kutya ne éhezzen már. Gazdámék mérgesen mondták , nem éhezik az a kutya! Nem kell annak olyan sokat ennie! Ha kisütött a nap a házam tetejére feküdtem, kicsit melegedtem! De a házam nem volt annyira erős. A sok hó, a fagy teljesen elgyengítette. Egy nagyobb ugrásnál összedőlt! Gazdámék látták. Mondták ez a dög összetörte a házát. Mostmár fagyoskodhat! Van vastag bundád majd az meg véd! Hiába volt a bunda, alatta csak a csont és a bőr volt. Ez nagy meleget nem adott! De ha elkezdtem ugatni, hogy ÉN IS ITT VAGYOK, csak kiabáltak velem, hallgass mert agyon csaplak! Hát lehet, hogy ez lett volna a legjobb megoldás! Így ház és szinte enni való nélkül három évig bírtam! Közben a gazdiék egyre többet veszekedtek, sokat volt, hogy haza sem jöttek ! Én meg csak vártam , de semmi nem történt! Melinda a szomszédom, aki ezt az önéletrajzot is írja, mondta, hogy ha ki lennék engedve legalább enni adni tudna nekem! Egy idő múlva találtam egy kis lyukat a dróton, aminek már nem kellett nagynak lennie. Mert annyira lefogytam, kiszáradtam, hogy kifértem már ott is ahol eddig nem! Ezt a szomszédok észrevették , így mindennapra volt ennivalóm! De a ház tulajdonosai, akik nekem mér úgy éreztem nem a gazdáim, megérkeztek. Csak megjegyezve elmenésük és a megérkezésük között három hét telt el! Én nagyon megörültem .Nyílt a kapu és rögtön hozzájuk szaladtam! Gondoltam végre megjöttek ! Én a kapun kiszaladtam ők a kocsiból kiszállva elkezdtek kiabálni, szitkozódni! Ez a dög megint kijött a helyéről! Nagyon megijedtem, próbáltam elbújni , de nem sikerült! Ahányan voltak mindegyik elkezdet verni, rugdosni az utcán! Alig bírtam elszaladni. Másnap Melindának a gyerekei iskolába menet látta. Szaladtam is feléjük, de ők nagyon megijedtek, mert nem ismertek meg, sok sebtől, duzzanattól, nem igazán lehettem felismerhető! Most mi van velem? Sokáig csatangoltam, de egyre fájdalmasabb volt a menés.

Amikorra ezt valaki elolvassa, nem tudom van –e a kutyáknak mennyország szerintem ott vagyok! De ha van szerintem találkozok Melinda mindkettő Bernáthegyi kutyájával.

„– Isten veled – mondta a róka. – Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
– Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
– Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
– Az idő, amit a rózsámra vesztegettem... – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
– Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.’’